Nem túl rózsás a felsőfokú informatikaoktatás helyzete Magyarországon. A rendszer tömegképzésre van állítva, tele motiválatlan diákokkal. Nagy az oktatók kontraszelekciója is, mivel a legjobbak még a mesterképzés előtt kiröppennek a piacra. De a remény hal meg utoljára.

A nyolcvanas években bekövetkezett informatikai robbanással egy időben a -felsőoktatásban is gyorsan elharapódzott az informatika. Úgynevezett -extenzív fejlődés ment végbe, ami azt jelenti, hogy a kilencvenes évek elejéig a felső-oktatást elárasztották az informatikatanárok. Ez a generáció – amely ma már az ötvenes éveit tapossa – kimondottan jó tudással volt eleresztve. Ugyanakkor ez a tudás értelemszerűen kisebb volt a mainál, hiszen akkoriban még sehol sem volt például a webes robbanás. A tömeges tanárbevándorlás itt véget is ért, a létszám nagyjából beállt, bár azért még estek be oktatók – emlékszik vissza Juhász István, a Debreceni Tudományegyetem Információ Technológia Tanszékének volt adjunktusa.

-

Sikerélménytelenség

Az elmúlt néhány évben az utánpótlás szinte kizárólag a phd-s hallgatók közül került ki. Az, hogy valaki a piacról jöjjön főállású tanárnak, ritka, mint a fehér holló. Ennek egyik és elég egyértelmű oka a piacihoz képest eléggé szerény fizetés, bár az oktatóktól megkövetelik a szakma alapos ismeretét az utolsó bitekig. És itt a kör be is zárul: akinek ilyen tudása van, az az üzleti életben sokkal nagyobb pénzt tud szakítani, s általában esze ágában sincs tanárnak menni.

De van más is. Sajnos, az utóbbi két évtized társadalmi-gazdasági fejlődése nem abba az irányba hajtotta a diákokat, hogy csillogó szemű, észtől -kicsattanó egyetemisták legyenek; a tömegképzés ugyanis a béka ama bizonyos -testrésze alá nyomta az oktatás színvonalát. A „sikerélménytelenség” ráadásul nem -igazán motiváló tényező. Ma egy viszonylag alapos tudással rendelkező ifjú titán hallgató kétszer is meggondolja, hogy bent maradjon-e az egyetemen, s ne a -piacon próbáljon szerencsét, akár phd-val a zsebében.

A jövőkép, sajnos, az egész magyar felsőoktatásban már évek óta elég zűrös, s erre még két dolog tesz rá néhány lapáttal. Egyrészt, hogy már világszinten sem divatszakma az informatika – hiába keresnek sok informatikust, a legjobb gyerekek más pályára húznak – állítja Juhász István. Ugyanis az informatikára jelentkező hallgatók nem a legtutibbak, messze nem ütik meg a 10–15 évvel ezelőtti szintet. Másrészt, külföldön biztatóbb életpálya kínálkozik.

Persze, azért csak ne sajnáljuk az informatika-oktatót! Egy dolog ugyanis a fizetés, és más a jövedelem. Egy jó informatikatanár ugyanis tud pályázati vagy akár piaci projekteket szer(v)ezni s ezekben esetleg jól keresni.

 

Iparos kontraszelekcióval

Az alacsony színvonal egyik oka tehát a -hallgatói tömegek teljes motiválatlansága, amit még a gimiből hoznak magukkal. Persze, stréberek -mindig vannak, s a felső néhány százalék jól telje-sít. Csakhogy itt is vannak problémák. Az elmúlt 10 év tapasztalata azt mutatja, hogy a leggógyisabbak vagy el sem kezdik a phd-t (mert például külföldre mennek dolgozni amolyan önmegvalósítás gyanánt), vagy ha végig is viszik, nem letaroló zsenik, hanem inkább jó iparosok lesznek. S ha ezek ott maradnak az egyetemen, nem közülük kerülnek ki a csúcsoktatók.

Tehát meglehetősen kemény kontraszelekció érvényesül. Az igazán jó hallgatók lábon -elkelnek, s lubickolhatnak a legjobb ajánlatokban. Ha -vissza is mennek az egyetemre a piacról, általában a phd megszerzése miatt teszik, s aztán iszkolnak is -vissza. De azért nem teljesen lehetetlen a piaci tudás bevitele az oktatásba: manapság elterjedt megoldás erre az úgynevezett kooperatív -képzés, piaci cégekkel, kihelyezett tanszékeken. Igaz ugyan, hogy ez is csak halottnak a szentelt víz az egyetemi oktatók utánpótlásában, de mindkét félnek előnyökkel jár. A szakembert küldő cég később válogathat a hallgatók közül, a hallgatók meg rengeteg hasznos tudáshoz jutnak. Mégpedig olyan hasznos tudáshoz, amit – a tömegképzés jelentette túlterheltség miatt – normál egyetemi oktatótól nem tudnak leszívni.

 

Az akadémiai vonal

Aztán itt van az oktatók tovább- vagy önképzésé-nek a kérdése a piaci ismeretek irányába. De, mint Bojár Gábor mondja az itbridge októberi számában, az akadémiai vonal egymásnak ír, s a siker záloga, hogy hányan hivatkozzák a szerzők cikkeit – csakhogy ennek a piaci relevanciáját el lehet felejteni. Tehát a tanároktól megkövetelik a tudóskodást, emellett tömegoktatást kell végezni motiválatlan diákseregekkel, s informatikai projekteket is kell vinni, hiszen a projekttapasztalat maga az élet. Mindezt egyszerre csinálni azonban nem kispályás meló, mivel az informatikában naponta változnak a dolgok. Tehát azonos szinten nem lehet művelni mindezt a területet, ráadásul a mai napig nem tisztázott, hogy az informatikában mi tekinthető tényleges tudományos teljesítménynek.

Ilyen körülmények között egyáltalán elképzelhető-e, hogy egy diákból lett oktatóból egy Neumann János, egy Rényi Alfréd kaliberű zseni lesz az egyetem falai között? Juhász István szerint igen, az oktatás napi problémái ellenére is születhetnek zsenik. Különösen, hogy most szűkülni látszik a merítési bázis, azaz az új oktatási törvény révén csökken az ingyenes oktatásra felvehető, lébecolásra hajlamos emberanyag, s tényleg csak a legjobbak kerülnek be.

S el is jutottunk az elitképzéshez. Míg harminc éve az akkori egyetemi képzőhelyekről intézményenként évente néhány tucat, esetleg 100 körüli informatikus pottyant ki a felsőoktatásból, addig ma sok százával darálja az informatikus hallgatókat a tömegoktatás. Az elitképzés problémáját a mesterképzés lenne hivatva megoldani, de mintha ez is el lenne szúrva. Egyik probléma, hogy az informatikusképzésben érdekelt felsőoktatási intézmények még a bolognai folyamat általános bevezetése előtt olyan alapképzést alakítottak ki, amelybe a később bevezetendő mesterképzéshez tartozó elemek is bekerültek. Azután rémülten igyekeztek az alapképzésből ezeket az elemeket átpakolni. Másrészt az érdeklődés sem úgy alakul, ahogy a fejesek korábban elképzelték.

Az is probléma, hogy tömegképzésben részt vevők között elkallódnak a jó fejek; ha a tehetséges diák nem képes magát kihúzni a mocsárból, az -oktató képtelen felfedezni azt a 20-25-öt a több száz között, akiket érdemes életre pofozni. A maradék meg csak legyint a mesterképzésre, inkább megy dolgozni, mert kell a pénz.

 

Jó fejek

Nos, azért nem kell siratni a felsőfokú informatikaoktatást és az oktatókat. Juhász István bízik benne, hogy a jövőben a meglévő néhány mellé egyre több olyan „jó fej” oktató termelődik ki, akinek az előadásain a csilláron is lógnak a hallgatók, tisztelik, ugyanakkor ért a diákok nyelvén, de követel is.

Nagyon sok minden a körülményeken és a szabályozókon múlik, ám jelen pillanatban eléggé zavaros a víz az új oktatási törvénytervezet körül. Ha nem változnak lényegesen a dolgok, akkor a meglévő kevés, igazán jó oktató is odébbállhat. 

Cikk nyomtatása

Diploma, nyelvvizsga nélkül

2013. 11. 18.
Négy végzősből egy azért nem tudja átvenni a diplomáját, mert nincs (elég) nyelvvizsgája. A kormány új tervei szerint eltörölné a kötelező nyelvvizsgát azokon a szakokon, ahol az idegen nyelv ismerete másodlagos.

Rossz gyerekből lesz a jó menedzser

2013. 11. 18.
Szükség lehet fiatal korban egy kis pimaszságra és renitens viselkedésre való hajlamra ahhoz, hogy valaki később érvényesülni tudjon az üzleti világban – állítják kutatók.

Sikeres emberek a jövő nemzedékéért

2019. 02. 18.
Meglazítják a vállalati környezet szorító nyakkendőit az informatikai nagyágyúk hazai képviseleteinek legbevállalósabb vezetői, de sokkal keményebb közeg felé veszik az irányt: középiskolákba.

Felsőoktatás minőségi alapon

2013. 11. 11.
Másfél hónappal ezelőtt a Felsőoktatási Kerekasztal nagy többséggel elfogadta a felsőoktatási stratégiát. Ennek nyomán új finanszírozás, új gazdálkodás, új intézményi besorolás várható. A stratégia lényegi pontjait Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia tiszteletbeli elnöke, a Pécsi Tudományegye...