Hogyan értékeli, hogy a megszigorított felsőoktatási törvény hatására összességében sokkal kevesebb hallgató jelentkezett a műszaki-informatikai szakokra?

-
Kártyás Gyula
Kártyás Gyula oktatási főigazgató, Óbuda Egyetem

Nem érintette negatívan a 2012-es felvételi jelentkezés az Óbudai Egyetemet, nincsenek felvételi gondjaink sem a budapesti, sem a vidéki intézményünkben. Ez elsősorban annak tudható be, hogy az egyetemünkön döntő részben gyakorlatorientált műszaki, illetve informatikai és csupán 6 százalékban gazdasági jellegű képzés folyik.

A műszaki és informatikai jellegű, államilag finanszírozott képzési területeinkre is igaz, hogy körülbelül ugyanannyian jelentkeztek, mint az elmúlt években. Idén az egyetem közel 2000 államilag finanszírozott helyet kapott, hasonló kerettel számolhatunk az 50 százalékban támogatott költségtérítési helyekkel is. A legfrissebb adatok alapján úgy látjuk, hogy a költségtérítéses szakokat is be tudjuk majd tölteni, ami attól is függ, hogy a minket második helyen jelölők közül hányan érkeznek más egyetemekről hozzánk. Az pedig, hogy milyen konkrét ponthatárral tudunk majd hallgatókat felvenni, a későbbiekben fog kiderülni.

 

-
Gacsal József
Gacsal József, az IVSZ elektronikai tagozat vezetője

Érzékeljük, hogy többen mennek műszaki pályára, mint korábban. Ez a műszaki informatika számára jó hír. A szigorítások miatt a jelentkezők is jobban megnézik ezután, hova szeretnének felvételizni, nagyobb felelősséggel döntenek, s intézményi oldalról is szigorúbban választják ki a legjobb képességű fiatalokat. Mintha ebben az évben kissé enyhülne a diplomahajszolás.

Az eddigi tendencia alapján egyértelműen az látszott, hogy kevés mérnök van a szakmában. Mi azonban a jó mérnököket is hiányoltuk. Sajnos, vannak olyan felsőoktatási intézmények, amelyek diplomája inkább gátolja, mint segíti az elhelyezkedést, legalábbis a vállalatok egy részénél. De az Óbuda Egyetem szerepe például sokat változott az elmúlt évek során. Manapság a cégek szeretik az onnan érkező mérnököket. A változás egyik oka, hogy az egyetem szorosan együttműködik az iparral és a cégekkel, így a hallgatók használható tudást kapnak a tanulmányok során. Ha több intézmény is szorosabb együttműködést alakítana ki az iparággal, akkor a vállalatoknak is kevesebbet kellene vesződni a belső képzésekkel.

 

-
Princzinger Péter
Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke

A kormány 2012-re az alapképzésben közel 50 ezer főben határozta meg az államilag támogatott képzésekre felvehető hallgatók létszámát. Ebből 33 927 fő kaphat teljes, 15 550 fő pedig 50 százalékos támogatást. A keretszám 2011-ben 53 500 volt.

A felvételi jelentkezések feldolgozását követően megállapítható, hogy műszaki képzési területen a 8160 teljes és a 7600 részösztöndíjas helyre több mint 12 000 első helyes jelentkezést adtak le. Az összes (államilag támogatott és önköltséges) jelentkezések száma a tavalyi évről nem változott, 50 000 felett van. Az első helyes jelentkezések száma mindössze 10 százalékkal csökkent.

Az informatika képzési területen az állami ösztöndíjas létszámkeret 3600 fő, a részösztöndíjas 4600 fő. Ezekre a helyekre az első helyes jelentkezések száma több mint 5100, az összes jelentkezés 20 000 fölötti. A természettudomány képzési területen: az állami ösztöndíjas létszámkeret 4000, a részösztöndíjas 3100 fő. Itt az államilag támogatott formára történő, első helyes jelentkezések száma közel 3500, az összes pedig több mint 16 000.

A felsőoktatási felvételi eljárás során a jelentkezők számára egy alkalommal – 2012. július 10-ig – nyílik lehetőség a jelentkezési helyek sorrendjének módosítására, illetve arra, hogy a meglévő önköltséges jelentkezés mellé az állami támogatott formát is megjelöljék, így a támogatott helyekre vonatkozó első helyes jelentkezési adatok vélhetően még változni fognak.

 

Cikk nyomtatása

Diploma, nyelvvizsga nélkül

2013. 11. 18.
Négy végzősből egy azért nem tudja átvenni a diplomáját, mert nincs (elég) nyelvvizsgája. A kormány új tervei szerint eltörölné a kötelező nyelvvizsgát azokon a szakokon, ahol az idegen nyelv ismerete másodlagos.

Rossz gyerekből lesz a jó menedzser

2013. 11. 18.
Szükség lehet fiatal korban egy kis pimaszságra és renitens viselkedésre való hajlamra ahhoz, hogy valaki később érvényesülni tudjon az üzleti világban – állítják kutatók.

Sikeres emberek a jövő nemzedékéért

2019. 02. 18.
Meglazítják a vállalati környezet szorító nyakkendőit az informatikai nagyágyúk hazai képviseleteinek legbevállalósabb vezetői, de sokkal keményebb közeg felé veszik az irányt: középiskolákba.

Felsőoktatás minőségi alapon

2013. 11. 11.
Másfél hónappal ezelőtt a Felsőoktatási Kerekasztal nagy többséggel elfogadta a felsőoktatási stratégiát. Ennek nyomán új finanszírozás, új gazdálkodás, új intézményi besorolás várható. A stratégia lényegi pontjait Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia tiszteletbeli elnöke, a Pécsi Tudományegye...