Kezdetben három személyiséggé alakult: telefonos ügyfélszolgálatosként felvette a rendeléseket, kapcsolta saját magát, mint ügyvezető igazgatót, kiszállítóként kivitte az árut és eltette a borravalót.

-
Várkonyi Balázs
Apró füllentésekkel lavírozott a szerepszemélyiségek között, egyszerre volt kemény főnök, kifutófiú és telefonos kisasszony. Várkonyi Balázs 21 évesen önerőből hozta össze társával, Kelemen Gyulával garázscégüket, amelyből jól menő, 180 fős vállalkozássá fejlődtek. Ők az Extreme Digital internetes műszaki áruház tulajdonosai. 2012-ben 14,5 milliárdos árbevételű céggé váltak és az online piac 30–40 százalékát birtokolják műszaki termékek értékesítésében Magyarországon.

 

Jóban-rosszban

Klasszikus sztori: képzeljünk el két hasonló képességű kölyköt. Nem ismerik egymást, de ugyanolyan „kockák”: szemüvegesek és kitűnően értenek a számítógépekhez. Mindkettőjüket a kapcsolatok helyett inkább a számítógép és környékük érdekelte, a Commodore 64, a számítógépes játékok és a programozás. Ez folyt általánosban, majd a gimnáziumban is. A gimnázium második évében Balázs kitalálta, hogy a szüleitől kapott számítógépet eladja. Meghirdette az Express újságban, többen jelentkeztek rá, hát eladta mindenkinek, azaz újra és újra összeszerelt egyet. Ez a történet vezette rá a kereskedelemre. A két srác 18 évesen találkozott, s bár különböző véleményeket képviseltek, jól tudtak együtt dolgozni. Tizenkilenc évesen megalapították a cég jogelődjét, s azóta is együtt dolgoznak.

 

Origónak lenni

Ügyvezető létére is beállt a pultba, szerelt, eladott. A jövő vállalkozásába 1999–2000 környékén az internet is bekapcsolódott. A háló bizonyult a legolcsóbb médiumnak marketingeszközként. A vállalatvezetést azonban profi szakemberektől tanulta.

Jó időben voltak jó helyen. Rátapintottak olyan kereskedelmi pontokra, amelyekre mások nem. 2003–2004-ben például a digitális fényképezőgép jelentette az áttörést. „Mi a mobiltelefonról már lecsúsztunk” – vallja be Várkonyi Balázs. Végül ők lettek a konkurensei mindenkinek. Komoly árfigyelő és konkurenciaelemző szoftvereket fejlesztettek.

Szakmai pálya

2001–: ügyvezető, vezérigazgató Extreme Digital Zrt. jogelődje

2003–2008: műszaki menedzser szak a Budapesti Műszaki Egyetemen

Mára a cégvezetés köti le. A 15 órás munkanapokat lecserélte 10 órásra. Tervezi, hogy félreáll, de annyi a teendője, hogy saját bevallása szerint ez még várat magára, számára a munka a szórakozás. Vidéki bolthálózatot is kiépítettek, helyi weboldaluk már Romániában, Csehországban, Szlovákiában és Horvátországban is üzemel.

 

Saját sikerrecept

– A sikerhez nagy akaraterő és sok energia kell. Olyan dolgot válassz, amit a legnagyobb áhítattal tudsz végezni. Addig keresgélj, amíg megtalálod az önmegvalósítás módját.

– Az organikus fejlődés előnye, hogy állandóan van mit megtanulni. Hátránya, hogy nem kész tudással kerülünk bele egy cégbe. A gyerekbetegségeket ki kell gyomlálni.

– Az áruk beszélnek helyettünk.

– Ha nagy céget építesz, nagyon fontos a jó csapat.

Cikk nyomtatása

Diploma, nyelvvizsga nélkül

2013. 11. 18.
Négy végzősből egy azért nem tudja átvenni a diplomáját, mert nincs (elég) nyelvvizsgája. A kormány új tervei szerint eltörölné a kötelező nyelvvizsgát azokon a szakokon, ahol az idegen nyelv ismerete másodlagos.

Rossz gyerekből lesz a jó menedzser

2013. 11. 18.
Szükség lehet fiatal korban egy kis pimaszságra és renitens viselkedésre való hajlamra ahhoz, hogy valaki később érvényesülni tudjon az üzleti világban – állítják kutatók.

Sikeres emberek a jövő nemzedékéért

2019. 02. 18.
Meglazítják a vállalati környezet szorító nyakkendőit az informatikai nagyágyúk hazai képviseleteinek legbevállalósabb vezetői, de sokkal keményebb közeg felé veszik az irányt: középiskolákba.

Felsőoktatás minőségi alapon

2013. 11. 11.
Másfél hónappal ezelőtt a Felsőoktatási Kerekasztal nagy többséggel elfogadta a felsőoktatási stratégiát. Ennek nyomán új finanszírozás, új gazdálkodás, új intézményi besorolás várható. A stratégia lényegi pontjait Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia tiszteletbeli elnöke, a Pécsi Tudományegye...