
Veroszta Zsuzsanna vezető elemző, Educatio
Egyes vélemények szerint már ma is túl sok diplomást képeznek
Magyarországon. Hogyan állunk nemzetközi összehasonlításban?
Mi számít soknak? A fejlett országokhoz képest Magyarország
még mindig lemaradásban van. Az OECD-országok átlagában a 25–64 éves korosztály
30 százalékának van felsőfokú végzettsége; az EU–21 országokban ez az arány 27
százalék. Ehhez képest Magyarországon e korosztály mindössze 20 százalékának
van felsőfokú végzettsége. Már ez is nagy emelkedés, hiszen a felsőoktatási
expanziót megelőző időszakban – 15 évvel ezelőtt – még csak 12 százalék volt ez
az arány.
De tényleg kell ennyi diplomás az országnak, a társadalomnak?
Személyes véleményem szerint soha ne legyen nagyobb
problémája egy országnak, mint hogy túl sok a diplomása. Az oktatásra költeni
nem kidobott pénz, minden plusztudás hozzáadott érték a társadalom számára.
Diplomásnak lenni ráadásul még mindig nagyon sok előnnyel jár a
munkaerő-piacon.
Minden rendben van a diplomások összetételével? Gyakori vád, hogy
minek képzünk semmire sem jó, „büfé-ruhatár” szakos egyetemistákat.
Nagyon fontos szempontnak tartom a képzés társadalmi
hasznosságát. A teljes oktatási rendszer, beleértve a felsőoktatást is,
egyfajta társadalmi beruházás, mint mondjuk az egészségügy. A beruházás iránt
pedig jogos elvárás, hogy valamiképpen hasznosulnia kell.
De igen nagy hiba lenne ezt a hasznosságot szűken
értelmezni. Manapság sokan hajlamosak a hasznosulást tisztán munkaerő-piaci
szempontból vizsgálni: milyen arányban tudnak elhelyezkedni a végzettek, milyen
jövedelmek érhetők el az adott területen. Pedig ezen felül is számtalan tényező
van. A diplomások – bármilyen diplomát szereztek is – képzettebbek,
rugalmasabban alkalmazkodnak, könnyebben tudnak továbbfejlődni, így hosszabb
távon több hasznot tudnak hajtani a társadalomnak is.
Végül pedig az sem elhanyagolható szempont, hogy ki mit
szeretne csinálni, miben tehetséges. A munkaerő-piaci sikerességben a jövedelem
és karrier mellett komoly szerepe van annak is, hogy mennyire érzi jól magát az
illető, mennyire tud szakmailag kiteljesedni.
Milyen kép rajzolódik ki a diplomás pályakövetési vizsgálatokból
az egyes képzések későbbi hasznosíthatóságáról?
Nagy különbségek vannak az egyes képzési területek között az
elhelyezkedési mutatókban. De nem a humán és reál tudományok között húzódik az
igazán éles határvonal. Ha az elérhető jövedelmeket és a foglalkoztatottságot
nézzük, akkor az informatikai képzések, a gazdaságtudományok, valamint a
jogászképzés kínálják a legegyenesebb utat a sikerhez. Méréseink szerint több
elhelyezkedési nehézséggel és alacsonyabb fizetéssel szembesülnek a
természettudományos vagy az agrárképzésből jövők, de a pedagógusok is. A
bölcsészek előnye, hogy rugalmas a képzésük, sok területen el tudnak
helyezkedni, viszont a jövedelmük viszonylag alacsony, és gyakran több idő kell
számukra a helykereséshez is.
Az oktatáspolitikának mennyire kell és mennyire lehet figyelembe
vennie a munkaerőpiac várható változásait?
Az államilag támogatott helyek leosztása nem közvetlenül a
munkaerő-piaci igények, hanem szakpolitikai döntések alapján történik. De ez
nem is probléma, hiszen nem lehet folyamatosan az aktuális foglalkoztatási
igényeknek megfelelően beavatkozni a képzési rendszerbe – a munkaerőpiacon
előre jósolni legalábbis kockázatos, s mire kijön az egyetemről a végzős
évfolyam, az átfutás miatt már egészen más környezetben találja magát. Aki
2008-ban felvételizett, az nem a 2013-as gazdasági körülményekre számított
tanulmányai megkezdésekor.
Ezzel együtt az alapvető munkaerő-piaci trendeket követnie
kell a képzési rendszernek. A 21. században elvárás a munkaerővel szemben a
rugalmasság, a fejlődőképesség, a mobilitás, a nyitottság – a felsőoktatásnak
képesnek kell lennie olyan diplomások kibocsátására, akik alkalmasak a
folyamatos megújulásra. Ilyen értelemben a piaci trendeknek vissza kell hatniuk
a felsőoktatásra.
Túlzás lenne azt mondani, hogy ilyenformán a választott képzési
terület másodlagos, hiszen ha az említett készségeket elsajátítja valaki, akkor
jó esélyekkel vág neki az életnek?
Ebben a formában ez azért túlzás. Mindenhol kell a megújulás
képessége, a rugalmasság, de ehhez szükség van a jó képzésre, és arra, hogy az
illető olyan pályát válasszon, amelyben tehetséges, amelyben szakmailag meg
tudja valósítani önmagát. A rugalmasság igénye azonban nem azonos minden
szakmában: egy jogász vagy orvos valószínűleg egy életre elkötelezi magát a
hivatása mellett, vagy legalábbis egy ahhoz közeli pályán marad.
Mindenképpen ki kell itt emelni mindazt a plusztudást,
készséget, amit a felsőoktatási intézményben meg tud szerezni a hallgató. A
pályakövetési felmérésekben jól mérhető annak a hasznossága, ha valaki
tanulmányai alatt szakmai munkát végzett, ha külföldi tanulmányokat folytatott.
Ezek haszna akár a későbbi fizetésekben is jól kimutatható.
A társadalmi hasznosulás szempontjából mennyire fontos, hogy a
diplomás abban a szakmában helyezkedjen el, amelynek képzését elvégezte, például
a tanár maradjon tanár?
Egyfelől természetesen szükség van olyan diplomásokra, akik
ellátják az alapvető társadalmi funkciókat: tanítanak, gyógyítanak,
bíráskodnak, és így tovább. Ugyanakkor az is kell, hogy a társadalom, vagy ha
úgy tetszik, az állam (mint a legnagyobb munkáltató) olyan környezetet és
feltételeket teremtsen, hogy a végzettek meg akarjanak és meg is tudjanak
maradni választott pályájukon. Hiába képzünk elég pedagógust: ha a tanári
hivatás nem kínál kellően vonzó életpálya-modellt, sok lesz a pályaelhagyó.